Közösségeink


Rózsafüzér Társulat



A legelterjedtebb testvérület az egész Egyházban. Célja tagjainak a rózsafüzér imádkozásával való megszentelése. A tagok a keresztény testvériség jegyében egyformán részesednek a lelki javaiból. A tagok vállalják, hogy naponta egyszer elimádkoznak 1 tizedet a rózsafüzérből. 1 rózsa 20 tagból áll, akik havonta cserélik a titkokat.


Ferences Világi Rend


A világi harmadrendiek hetente találkoznak csütörtökön 16 órakor, a szentmise után következik az ima, előadás, egyszer havonta ellátogat közénk egy ferences atya Érsekújvárból.


Ministránsok


"Beszélj, szolgád figyel!” (1Sám 3,10)

Kik a ministránsok?

A ministráns szó a latin ministrare igéből származik, amely szolgálatot jelent. Ezt a feladatot a becsületes, hallgatásra és cselekvésre egyaránt kész fiatalok látták el. Olyanok, akik teljes szívükből szerették az Urat, és fenntartás nélkül akarták szolgálni. Kezdetben a ministránsok ugyanolyan öltözetben voltak, mint a többi ember, azonban ünneplőre cserélték ruhájukat, hogy ezzel is mutassák feladatuk fontosságát. A ministránsok a papok segítői a legszentebb ünnep megülésénél. A ministrálás nem csak régen, hanem ma is kitüntetésnek számít.


Ki lehet ministráns?


Minden fiú, aki példamutató magatartásával, teljes szívből szeretné szolgálni a Mennyei Atyát. Szeretettel várjuk a jelentkezőket. Jelentkezni lehet a sekrestyében és a plébánián bármelyik szentmise után.


Ki volt Szent Tarzíciusz?


Tarzíciusz a ministránsok védőszentje, aki 250 körül Rómában élt. Ebben az időben a császár a keresztényeket Róma ellenségének tekintette, ezért bebörtönözte őket. Tarzíciuszt gyakran belopózott a keresztények közé, hogy vigasztalja őket és II.Sixtus pápa beleegyezésével elvitte nekik az Eucharisztiát.


Mit jelent ministránsnak lenni?

A ministránsokra a vidám közösségi programok mellett kötelezettségek is várnak. Aki csatlakozik a ministránsokhoz, megígéri Jézusnak, hogy amikor csak teheti szolgálni fogja. A ministránsok feladata, hogy ellássák az oltár körüli teendőket és példát mutassanak mindenki számára. Egy ministráns nem csak a templomban, hanem mindenhol ministránshoz méltóan viselkedjék.


Ministránsok imádsága


Szentmise előtt: A Te házad otthonunk:
Urunk Jézus, itt vagyunk,
hogy szolgáljunk oltárodnál
Téged, aki megváltottál.
Magasztalja nevedet
szívünkben a szeretet;
meg ne bántsunk soha többé,
tégy minket hű gyermekeddé. Ámen.

Szentmise után: Jézus, édes örömöm,
jóságodat köszönöm.
Szolgálhattam oltárodnál,
kegyelmeddel megáldottál.
Ha házadat elhagyom,
kísérj minden utamon,
ne felejtsem soha orcád,
s add, hogy méltó legyek
Hozzád. Ámen.
(Rónay György)

Ministránsok tízparancsolata


1. Ha az oltár előtt állsz, nem a papnak ministrálsz. Jézusunk van ott jelen, Ő figyel rád szüntelen.
2. Magadat hát szedd össze, kezed-lábad tedd össze. Gyorsan járni nem szabad, jó ministráns nem szalad.
3. Mindent megfontolva tégy, szeleburdi sose légy. Ne lépj oldalt, se hátra, rá ne lépj a ruhára.
4. Felfelé lépj jobb lábbal, utána csak bal lábbal. Ha fordulsz, ne légy háttal, se papnak, se oltárnak.
5. Hogyha ketten fordultok, szembe nézzen arcotok. Ne bámulj!…Vigyázzban állj, társadnak ne dirigálj.
6. Ne lógasd a kezedet, meg ne mozdítsd a fejed. Ha nézni kell oldalra, szemed fordítsd csak arra.
7. Társadra nyugodtan várj, egyszerre lépj, térden állj. Irányít a legelső, mindig csak a jobb belső.
8. Halkan csengess, ügyesen, Sekrestyében csend legyen. Ne ugrálj és ne mászkálj, egyhelyben ülj, csendben várj.
9. Szöveged tudd pontosan, mondd jól, szépen, hangosan. Hadd mondják az emberek: Jó ministráns a gyerek.
10. Ha mindnyájan így teszünk, akkor mindig mi leszünk Isten előtt kedvesek, messze földön híresek.



Plébániai Karitász


A Párkányi Plébániai Karitász 2020.12.14-én alakult a Covid 19 világjárvány idején, hogy segítsen a Párkányban és környékén élő rászoruló embereken, családokon. A Nyitrai Egyházmegyei Karitász jegyzi be és koordinálja. Egyházközségünk önkénteseit tömöríti, akik önzetlenül és örömmel segítenek. A covid időszak megnehezítette a körülményeket, de mindezek ellenére sikerült megvalósítani a gyűjtéseket, és nemcsak a város lakosain tudtunk segíteni, hanem az agglomerációból származó szegényebb családokról is gondoskodni tudtunk. Segítségünkre voltak a plébánosok és a környező falvak polgármesterei. Munkánk nemcsak az anyagi segélyek szétosztásából áll, hanem lelki tevékenységből is. Az idősekre, a magányos emberekre, de leginkább a hátrányos helyzetű gyermekes családokra összpontosítunk.

A menekültválság jelenlegi helyzete más, újonnan felmerülő problémákkal is szembesített bennünket. A háború elől menekülő embereknek szánt anyagi gyűjtések mellett tanácsadást vagy szállítást is kínálunk. Tagjaink különböző korosztályokból, különböző iskolai végzettséggel rendelkeznek, ami lehetővé teszi, hogy például korrepetálással segítsünk a gyerekeknek. Örülünk, hogy a rugalmasság és az együttműködés nem hiányzik a jótékonysági szervezetünkből. Mindannyian abban segítünk, amiben jók vagyunk, de vannak közöttünk olyan képzett tagok is, akik a legjobban tudják, hogyan kell segíteni az adott területen. Anyagi gyűjtéseket csak tervezett logisztikával tudunk végezni, mivel a helyi adottságaink minimálisak. Igyekszünk mindenkit befogadni, aki segítséget kér tőlünk.


Jótékonysági szervezetünk megalakulását esperesünknek, Dr. Fóthy Zoltánnak köszönjük.


Kapcsolat: Plébánia Hivatal
Farkaš Andrea, 0905 791 182
E-mail
Facebook

Ad Dominum Kórus


Néhány korábbi próbálkozás után (melyeknek többek között a járvány vetett véget), plébániánk női kórusa 2023 januárjában alapult Ad Dominum néven. A tagok akkori száma mára megkétszereződött – a kórus jelenlegi tagjai Bodonyi Melinda, Dorna Monika, Ipolyi Monika, Mihálko Erika, Sóki Kurali Szilvia, Szabó Beáta, Szúnyogh Anita és Takács Krisztina, de a nagypénteki szertartás énekeiben Nemes Erika is részt vesz.
A kórus tevékenységének középpontjában a liturgikus zenei szolgálat áll. 2023 februárjától kezdve minden hónap első péntekén – Jézus Szentséges Szívének tiszteletére – a szentmisén a párkányi templomban az Ad Dominum női kórus énekel magyar gregorián énekeket. Emellett a nánai templomban a nagypénteki szertartás énekeit adja elő, köztük a János- passiót is régi magyar dallamon. Szenténekeket egyéb alkalmakkor is megszólaltatott már, köztük a nánai Lourdes-i Barlang megáldásakor, a párkányi Marianum Lelkipásztori Központban megrendezett, Szent István király intelmeit Imre herceghez bemutató kiállítás megnyitóján, az Esterházy János emlékkiállítás megnyitóján a párkányi Szent Imre templomban, a városi adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásakor, illetve a Párkányi Városi Könyvtár által szervezett adventi beszélgetéskor. A kórus karácsony nyolcadában három templomban (a párkányi és a nánai mellett a nagyölvedi Szent Őrangyalok- templomban) adott önálló koncertet, melyen középkori latin énekek hangzottak fel.
A kórus heti egyszer – nagy ünnepek előtt heti kétszer – tart másfél-két órás próbát. A magyar gregorián mellett igyekszik a latin egyházi énekben is képezni magát a gregorián ének egyik legnagyobb szaktekintélye, Prof. Dr. Gloria Braunsteiner vezetése alatt.
A kórus hitközösség is egyben. Tagjait a zene szeretete mellett elsősorban a hit közös megélése kapcsolja össze, melyet a liturgikus énekek közös megszólaltatása még jobban elmélyít számukra. A kórus tagjai a próbákon kívül is töltenek együtt időt, ahol nemcsak a közös énekléssel kapcsolatos kérdéseket, hanem mindennapi életük örömeit és gondjait is megbeszélhetik egymással egy-egy közös vacsora vagy kisebb kirándulás alkalmával.


Az Ad Dominum plébániakórus nem végezhetné szolgálatát lelkiatyánk, Ft. Dr. Fóthy Zoltán esperes úr támogatása nélkül. Az ő mindenkori buzdítása adja meg a szükséges hátteret és erőt ehhez a szolgálathoz, emellett pedig számos tanácsot is nyújt a liturgia, a liturgikus ének és az egyházzene területén. Mély hálával és köszönettel tartozunk neki.


A kórus szeretettel fogad minden, liturgikus ének iránt érdeklődő hölgyet, aki csatlakozni szeretne hozzá.