A szentmise mint a legszebb és legteljesebb imádság
2021. február 11.A szentmise egyetlen nagy imádság, a szó legszorosabb értelmében vett imádság, a legkiválóbb, a legmagasztosabb és legteljesebb ima, amelyben találkozunk a szentháromságos Istennel az ő hozzánk intézett szaván keresztül, és szintén nekünk ajándékozott testével és vérével. Ha figyelembe vesszük az imádság lényegét és annak jellegét, elmondhatjuk, hogy párbeszédről van szó. A legteljesebb párbeszédről, amely az Istentől indul. Benne és általa tud az ima személyes kapcsolattá válni Isten és ember között. Az ember pedig Istennel személyes kapcsolatban álló lénynek teremtetett, aki teljes kibontakozását egyedül a Teremtőjével való kapcsolatban találja meg. Az élet az Úrral való végső találkozás felé vezető út. Milyen jó lenne, ha a saját kibontakozását kereső ember ennek fényében tudná élni mindennapjait. Hiszen Isten velünk van jelenlétével és oltalmazó támogatásával! A legnagyobb kegyelem, amikor megtapasztalhatjuk, hogy a szentmise, az Eucharisztia a Jézussal való együttlét, és rajta keresztül az Istennel és a testvérekkel való együttlét kiváltságos helye és ideje. Az Eucharisztiában számunkra megterített asztal egyszerre Isten igéjének és az Úr Testének asztala. Az imádság, mint minden igazi párbeszéd, azt is magában foglalja, hogy tudunk csendet tartani. A szentmise előtti percek meghívnak minket az elcsendesedésre, a intenzív párbeszédre való felkészülésre! Az összeszedettség és elmélyedés ideje ez, hogy felkészüljünk a Jézussal való találkozásra. Az evangéliumok úgy mutatják be Jézust, mint aki félreeső helyekre vonul vissza imádkozni, a tanítványokban pedig, amikor látják, milyen meghitt kapcsolatban áll az Atyával, felébred a vágy, hogy nekik is részük legyen benne, ezért kérik: „Uram, taníts meg minket imádkozni!” (Lk 11,1). Jézus pedig megtanítja övéit, hogyan szólítsák meg Istent: „Atya”. Ferenc pápa arra figyelmeztet minket, hogy ha nem tudunk „Atyát” mondani Istennek, akkor nem tudunk imádkozni. Meg kell tanulnunk gyermeki bizalommal az ő jelenlétébe helyezkedni! Hogy ezt megtanulhassuk, alázatosan el kell ismernünk: rászorulunk, hogy valaki megtanítson rá; és azt kell mondanunk egyszerűen: Uram, taníts meg imádkozni! Épp ezért az imádság személyes, szubjektív vonásain túl, objektivitás nélkül elképzelhetetlen. Hiszen akkor csak saját képünk és vágyainkat prezentálnánk. Az első pont tehát nem más, mint alázatosnak lenni Isten előtt; elfogadni, hogy mi nem tudunk imádkozni. Szent Pál a Rómaiakhoz írt levelében ezt szintén kimondja: „gyengeségünkben segítségünkre siet a Lélek, hiszen még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkozni”. Így hát csak a Szentlélek erejében válhat teljessé imádságunk. A Szentlélek Isten működésének legintenzívebb helye pedig az objektív szentségi rend: tehát azok a jelek, amelyeket Krisztus akart és megalapított. Ezek az imádságok tökéletes imák, amelyek Jézus szándékát és lelkületét tükrözik. Ezért objektívek. A mi imáink hiányosak lehetnek, esetleg elfogultak, mert törékeny szeretetünk szüleményei. [A szentmise azonban az Egyház imádsága, amely mellőzi a szubjektív elemeket...] Nem marad más megoldás, minthogy belevessük magunkat abba, amit az Egyháztól örökségként kaptunk, leginkább az eucharisztikus ünneplést illetően. Gyermeki bizalommal kell fordulnunk az Egyházhoz, amely mint Krisztus Titokzatos Teste tanít minket imádkozni. Az Egyház szívében kívánunk megpihenni az Atyánál, önmagunkat rábízni. Oly módon, ahogy a gyermekek képesek rábízni magukat másra, tudják, hogy valaki törődik velük. A bizalom és ráhagyatkozás az első magatartás, ahogyan a gyermek viszonyul szüleihez; annak tudása, hogy Isten megemlékezik rólunk és gondot visel ránk. Aztán nem szabad elfelejtenünk, hogy az Úrral való találkozás mindig élő találkozás. Amikor részt veszünk a szentmisén, átéljük az Istennel való találkozás mélységeit. Sajnos sokan nagyon könnyen és könnyelműen lemondanak a szentmiséről. Pedig Jézusnak, az emberré lett örök Isten önátadó áldozatának erejére mindenkinek szüksége van. Szükségünk van arra is, hogy tudjuk: Isten szeret minket gyengeségeinkben is. Jézus Krisztus [...] az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, de az egész világ bűneiért is (1Jn 2,2). Ennek ellenére első pillantásra csak emberek egy konkrét csoportja jön a szentmisére, akiket talán saját külön élettörténetük vitt oda. De ennek a kis közösségnek a titkában egy nagyobb gyülekezet van jelen. Hiszen az egész Egyház gyűlt egybe, az égben és földön lévő, az egész világon és az évszázadokon átívelő Egyház. Az Egyházban pedig összegyűlt az egész teremtés, és minden emberi szív vágyakozása. Az eucharisztiát hálaadásban ünnepeljük, mint a legtökéletesebb imát. Isten dicsőségére és az egész világ üdvösségére végezzük. Nagy ajándék a szentmise, s egyben az igazi vigasztalás forrása. Maga a legteljesebb imádság.
| Előző | Vissza a katekézisekhez | Következő |